Sportos anyukák

“Ép testben, ép lélek” szól a jól ismert közmondás. Mint minden emberre, gyerekre és felnőttre egyaránt igaz, hogy a teljes körű egészséghez hozzátartozik a napi rendszeres testmozgás, nincs ez másképp az újdonsült édesanyákkal sem.

Sokféle mozgás választható hordozott kisbabával talán a legkézenfekvőbb a jóga, amikor az édesanya nyugtató zenére vagy a természet lágy ölén pihenteti testét és elméjét egyszerre. Ebben az állapotban a baba is átveszi a nyugalmat. Nemcsak pénz kérdése a mozgás! Bár a különböző stúdiók által kínált programok egyúttal azt is nyújtják az édesanyának, hogy kimozdulnak otthonról, közös sportolást érdemes édesanyáknak egymás között szervezni, amit ma már sok népszerű fórum lehetővé tesz.
A hétköznapokat is színesítheti a testmozgás. Villamossal történő vagy autós bevásárlás helyett mehetünk bringával is bevásárolni, úgy hogy közben ha a baba elalszik még azon sem kell aggódni, hogy az autóból kivéve felébred hiszen maradhat mindvégig anyuka hátán. Gyerekülés helyett pedig bevásárlókosarat kell majd a bringára szerelni. De lehet a hobby bringázást is folytatni. A biciklizés során azonban érdemes figyelembe venni, hogy mennyire veszélyes, forgalmas úton tervezzük a közlekedést. Kis kerti utakon elérhető pár száz méterre lévő csemege bolt megközelítése vagy egy kis erdei ösvény, ahol sima a terep, nincs forgalom és a növényzet sem akadályozza a közös biciklizést valószínűleg minimális veszélyforrást jelent, míg a fővárosban két sávos nagy forgalmú út szélén a körúton megközelíteni egy hasonló kisboltot, vagy egy meredek, göröngyös autós forgalmú erdei úton közlekedés már sajnos valószínűleg komoly veszély forrás a babának, hiszen ne felejtsük el, hogy a baba az anyuka hátán védtelen, jelenleg nincs olyan védőfelszerelés, amely akár a fejét akár a hátgerincét védené és ha lenne is, felesleges volna még a minimális kockázatot is vállalni. Mint a gyermekkel együttélés és a gyermeknevelés során oly sokszor találkozunk a két fontos alapszabállyal: józan ész és aranyközpút, ebben a kérdésben is bátran mérlegelhetünk ezek alapján. Hátunkra kötött babával remekül lehet lágyan táncolni (pl hastánc) és rollerezni is.

Amire még érdemes figyelni, hogy sok gyerek nem szereti a nagy súlypontváltozást (hajlongás) és természetesen különösen újszülötteknél kell figyelni az erős rázkódás elkerülését, amely idegrendszeri károsodáshoz és akár látás sérüléshez is vezethet. “Ha a babát erősen rázzák a hirtelen elmozdulás hatására az agyállomány nekiütődik a koponyacsontnak, súlyos vérzés léphet fel, amely összenyomja az agyat” olvasható a divany.hu oldalán. Kerülendő tehát minden intenzív ugrálással, rázkódással járó mozgás, még akkor is ha a hordozóeszközökben stabilan lehet a babákat rögzíteni: bizonyos táncok, tenisz, futás stb. Kiváló lehetőség viszont a nordic walking és a túrázás.

Sportoláshoz ugyanazokat a hordozóeszközöket lehet használni, amelyeket a hétköznapi élet során beváltnak és kényelmesnek vélünk.

A hordozott babák élete

Comments are closed.